Jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást a Fővárosi Kormányhivatal - írja az MTI. A kormány tavaly év végén úgy döntött, hogy az önkormányzatok nem vethetnek ki új adót, a meglévőket nem emelhetik, ezzel a lépéssel pedig teljesen kiszolgáltatottá tették az ellenzéki városokat.


A Fővárosi Kormányhivatal közleménye szerint 8 baloldali vezetésű kerületi önkormányzat (I., IV., VII., VIII., IX., XI., XIV., XVIII. kerületek) és a Fővárosi Önkormányzat figyelmen kívül hagyta a kormány azon rendelkezését, miszerint 2021 végéig nem növelhetik a lakosság terheit. Budapest Főváros Kormányhivatala szerint a fent említett önkormányzatok megsértették a jogszabályt, amikor lakossági díjemelésekről, illetve kötelezetti kör kiterjesztéséről döntöttek.

A kormányhivatal ezért összesen 13 törvényességi eljárást indított. A jogszabályellenes döntések parkolási díjakat, lakbéreket, kommunális adót, anyakönyvi, gyermekétkeztetési és közterület-használati díjat is érintenek

- írják közleményükben.

Kiemelt kép: A XIII. kerületi Kormányablak és a Budapest Főváros Kormányhivatala a Globe 13 Office épületében a Teve utca 1/a-ban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!