A Városmajor átformálására kiírt pályázat néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra került eredménye szerint a Széll Kálmán tér szomszédságában fekvő, közel kétszázötven éves múltra visszatekintő park a következő tíz évben gyökeresen átalakulhat.

A győztes pályamunka természetesen nem a végleges terveket mutatja, hiszen azokat a következő időszakban tovább csiszolják. A pályázati kiírás nem számolt azonban az

1965-1967 között megvalósult, Menyhárd István és munkatársai, Füzy Jenő és Sziklay Tibor által tervezett héjszerkezetes teniszcsarnok eltűnésével

- vette észre a MOME egyetemi docense, a XX. századi hazai és nemzetközi építészet szakértőjeként több könyvet is jegyző Haba Péter, aki úgy véli, hogy az

jelentős építészettörténeti érték, lebontása egy olyan, izgalmas formavilágú mérnöki kuriózum elvesztését jelentené, aminek tervezői saját koruk építészeti szcénájának is kiemelkedő tagjai voltak.

Kapcsolódó

A Városmajor átformálásával a magyar modern építészet értékes darabja válna semmivé

Eltűnhet a hatvanas évek egyik legjobban sikerült csarnoképülete.

A témában most Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója juttatta el a véleményét a szerkesztőségünkhöz. Eszerint a győztes terv, illetve a pályázati kiírás egyaránt bontotta volna az ikercsarnokot, volt azonban olyan leadott pályamű, ami a megtartásával számolt.

A zsűri ennek fényében, hosszú vita után végül arra jutott, hogy

az ikercsarnok tekintetében javasolja a tervező számára ennek az építészetileg jelentős héjszerkezetnek a parkba integrált módon való megtartásának vizsgálatát

- mutatott rá a szakember a zárójelentés részletére.

A megtartás szükségességével végül a teljes zsűri egyetértett, annak mikéntje azonban az állapotfelmérés eredményén múlik, így a kérés többek közt emiatt is csak javaslatként szerepelhetett a dokumentumban - tette hozzá Vitézy, aki a pályázók egyikének ötletét is kiemelte: az csak a tetőszerkezet megtartását, majd ezzel esővédetté váló sportpályák elhelyezését javasolta.

Az első díjjal elismert pályamunka részleteiről korábban itt számoltunk be.

Kapcsolódó

Tó és tanösvény is születik a megújuló Városmajorban

Több bejárat, tematikus parkrészek, sportpályák és autómentesség - ezek várhatók.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!