A MOME egyetemi docense és adjunktusa, a XX. századi hazai és nemzetközi építészet szakértőjeként több könyvet is jegyző Haba Péter szerda délelőtt rövid Facebook-posztban tette közzé a tervek szerint néhány év múlva autómentessé váló Városmajort tóval, tanösvénnyel, illetve új sportlétesítményekkel megtöltő, a parkolók betonját megszüntető projekttel kapcsolatos véleményét.

A terv - aminek részleteit korábban hosszú cikkben mutattuk be - magában foglalta a száz éves múltra visszatekintő, 1922-ben szabadtéri moziként született Városmajori Színpad épületeinek, illetve a park felújítására a hatvanas évek derekán kiírt pályázat eredményeként

1965-1967 között megvalósult, Menyhárd István és munkatársai, Füzy Jenő és Sziklay Tibor által tervezett héjszerkezetes teniszcsarnok eltűnését.

Kapcsolódó

Tó és tanösvény is születik a megújuló Városmajorban

Több bejárat, tematikus parkrészek, sportpályák és autómentesség - ezek várhatók.

A változás Haba szerint

jelentős építészettörténeti érték, egy izgalmas formavilágú mérnöki kuriózum elvesztését jelentené, aminek tervezői saját koruk építészeti szcénájának is kiemelkedő tagjai voltak.

A művészettörténész mindemellett egyetért a pályamű legfontosabb alapelveivel: a minél nagyobb zöldterületi mutató elérésével, illetve a beépítés minimalizálásával, ennek az épületnek azonban nem kellene eltűnnie.

Magyar Építőipar, 1968/6. / Arcanum Digitális Tudománytár A csarnok madártávlatból, építés közben

A szakember hozzátette:

Ökológiai válság idején szerintem nem bontunk értékeket, jó épületeket, nem csinálunk belőlük környezetterhelő sitthalmot. (Persze egyébként sem bontunk ilyesmit, ha nem elkerülhetetlen…)

A poszt teljes hosszában itt olvasható:

A ma a Budai Tenisz Centrum (BTC) részét képező, az MTK tulajdonában lévő épület üzemeltetője, az Excellent Game Mozgásakadémia és Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. felügyelőbizottságában 2019 szeptemberében egyébként Rogán-Gaál Cecília is feltűnt, aki azóta is megtartotta a pozícióját.

A BTC-nek a munkálatok során nem a teljes egésze tűnne el - derül ki a Fürjes Balázs által kedden, a Facebookon közzétett vázlatrajzból, hiszen a sportlétesítmény a cikkünkben említett csarnokkal (a képen ezt sárgával jelöltük) átellenben lévő központi épülete (a térképen lévő szürke négyszög), illetve a szabadtéri pályák továbbra is megmaradnának:

Fürjes Balázs / Facebook

Az 1961-1962-ben Szauer Tibor által a VTSK klubházaként tervezett, 1964-1965-ben az új vezetés miatt, az építész engedélye nélkül módosított - a kor építészeti sajtója szerint így jóval gyengébbé vált - rajzok szerint elkészült épület remélhetőleg teljes felújítást kap majd.

Galéria

Magyar Építőművészet, 1965/5. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az eredeti struktúra

24huGaléria

A Városmajor átformálásával a magyar modern építészet értékes darabja válna semmivé

A Városmajor átformálásával a magyar modern építészet értékes darabja válna semmivé

1/4 Magyar Építőművészet, 1965/5. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az eredeti struktúra

Fotó megosztása:

2/4 Magyar Építőművészet, 1965/5. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az eredeti struktúra oldalnézetből

Fotó megosztása:

3/4 Magyar Építőművészet, 1965/5. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az átépítés előtti állapot a Szamos és Maros utcák sarka felől

Fotó megosztása:

4/4 Magyar Építőművészet, 1965/5. / Arcanum Digitális Tudománytár

Az 1965-1965-ben végzett munkák során beépítették többek közt a teraszt is.

Fotó megosztása:

Kapcsolódó cikkek

Húsz budapesti szellemház, amit azonnal meg kéne menteni

budapest

Ilyen is lehetett volna Budapest - meg nem valósult épülettervek a XX. századból

Pest

Ilyenek is lehettek volna Budapest hídjai

csodálatos építészet

Mit keres egy magányos templomtorony Budapest közepén?

Kőbánya

Egy cseppnyi Firenze a Nagykörúton: a Batthyány-palota

batthyány

Fotó megosztása:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!