Megkapja a 3,5 milliárd forintos mentőcsomagot, így elkerül a felszámolást a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ), azonban az elnöknek, Szűcs Lajosnak távoznia kell, írja a Népszava.

Annak, hogy a kormány nem hagyja magára a szervezetet az a feltétele, hogy új elnökséget kell majd választani a tisztújító közgyűlésen. Utóbbira azért van szükség, mert öt elnökségi tag is lemondott, miután kiderült, hogy csődben van a szövetség. Csak Szűcs Lajos és az alelnök, Bohács Zsolt maradt a helyén.

3,8 milliárdos tartozás a Magyar Tenisz Szövetségnél: a munkavállalóknak és a játékosoknak is tízmilliókkal tartoznak

Az elnökség hét tagjából öten lemondtak, csak két fideszes politikus maradt a vezetésben.

Hogy ki lehet majd az elnök, az jó kérdés. A Népszava úgy tudja, hogy kikérték Taróczy Balázs véleményét, a korábbi kiváló teniszező Babos Csabát, Homonnay Gézát és Gém Pétert ajánlotta, ám a lap szerint előbbi kettő visszautasította a felkérést, míg Gém tagja volt az elnökségnek, így a változásokat sürgető Tiszta Tenisz jelezte, nem fogják őt támogatni, mert teljes megújulásra van szükség. Utóbbi képviselői közül is lennének jelöltek, de őket a kormány oldaláról nem támogatnák, tekintve, hogy az elmúlt években nyíltan támadták a szövetséget.

A Magyar Tenisz Szövetség 3,792 milliárd forintos tartozást halmozott fel, Szűcs áprilisban fordult Szabó Tünde sportért felelős államtitkárhoz, hogy az Emmi konszolidálja a szervezet pénzügyi helyzetét. Szűcs Lajos a szponzorbevételek kiesésével indokolta a jelenlegi helyzet kialakulását, miközben az MTSZ már évek óta szinte csak állami pénzből működik.

Állami pénzből él a teniszszövetség, de elmaradt szponzori pénzekre hivatkozva kér még több állami pénzt

Szűcs Lajos az EMMI-nek írt levelében a 3,8 milliárdos tartozásuk okaként az elmaradt szponzorbevételeket említi, miközben ez az összeg korábban az MTSZ költségvetésének egy százalékát sem tette ki.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!