A MÁV-HÉV január 17-én módosította a szerződést. A megállapodás most mindaddig hatályban marad, amíg a MÁV vagy a BKK meg nem szüntetik vagy fel nem mondják.


A BKK és az állami közlekedési cégek szerződésében nincs nyoma annak, hogy március 1-jével megszűnne a felek között az agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás – írja a 24.hu. Ez csak akkor történne meg, ha valamelyik fél 30 napos határidővel felmondja azt, amit egyelőre a MÁV és a Volánbusz sem tett meg.

A lap megkeresésére a Budapesti Közlekedési Központ azt írta, hogy a BKK, a Volánbusz Zrt. és a MÁV-HÉV Zrt. 2024. január 17-én módosította a három társaság által 2023. december 29-én megkötött átmeneti megállapodást.

A decemberi szerződés még kimondta, hogy „a közszolgáltatók szolgáltatás-megrendelésére vonatkozó nemzeti közbeszerzési értékhatárának elérését követően a szolgáltató a vonatkozó szolgáltatás nyújtását a továbbiakban minden további jogi aktus nélkül megszünteti.” A néhány tízmilliós közbeszerzési értékhatár elérését a BKK akkor „rövid időn belül” várta, de a módosított szerződés értelmében ennek már nincsen jelentősége.

A jelenlegi szerződésben tehát nincs nyoma annak, amit korábban kész tényként kezeltek, azaz hogy az átmeneti megoldás legfeljebb március 1-jéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben.

A 24.hu-nak a BKK azt írta: „A tavaly december 29-én megkötött, 2024. január 17-én módosított megállapodás mindaddig hatályban marad, amíg azt a felek közös megegyezéssel nem szüntetik meg, vagy azt bármelyik fél 30 napos határidővel nem mondja fel.

A lapnak a MÁV egyelőre annyit írt: „a március 1-jét követő időszakban – a kormány és a főváros közötti tárgyalás nyomán létrejövő – új megállapodás határozza majd meg a bérletek és menetjegyek elfogadását, illetve a szolgáltatók közötti együttműködés kereteit. Ezek a tárgyalások jelenleg is zajlanak.”

A helyzetet bonyolítja, hogy a hogy a felek között érvényben van egy másik, még 2010-ben kötött megállapodás is, melynek értelmében a MÁV és a Volán egyes járatain elfogadják a Budapest-bérletet. Ez a szerződés pedig csak 90 napos rendes felmondással szüntethető meg bármelyik fél részéről. Ráadásul ez a megállapodás a HÉV-ekre nem terjed ki, hiszen azok működtetését csak 2016-ban, Tarlós István idején adta át a főváros a MÁV-nak. Vagyis ott a 30 napos felmondási idő az irányadó.

Lázár János legutóbbi, január 9-i ajánlata szerint a MÁV és a Volán járatain továbbra is elfogadnák a Budapest-bérleteket, ha cserébe főváros elfogadná az ország- és vármegyebérleteket az általa üzemeltett tömegközlekedési eszközökön. Karácsony Gergely akkor ezt „jó iránynak” nevezte, de egyelőre nem tudni, hogy lenne előrelépés.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!