Az apa elismerte a bántalmazást, a rendőrség emberölés gyanúja miatt folytat ellene eljárást.


Csütörtök hajnalban meghalt az az 5 hónapos békési kislány, akit apja bántalmazott, amíg párja másik ikergyerekükkel épp kórházban volt. Az esetről szerdán mi is írtunk.

Az RTL Híradó információja szerint az ikrek közül a kisfiú kedd késő este lett rosszul: sírva ébredt, szaggatottan vette a levegőt. Kiderült: asztmás rohama lehet, ezért szülei mentőt hívtak hozzá. A csecsemőt és anyját bevitték a kórházba. A kislánnyal az apa maradt otthon. Nem sokkal később azonban újra mentőt hívtak a házhoz.

A mentők csak 70 perc alatt tudták újraéleszteni a kislányt, akinek vérzett a feje, testét pedig zúzódások borították. Kórházba vitték. A szomszédokat megdöbbentette az eset. Egyikük azt mondta:

A kislány végül hajnalban meghalt a kórházban. Az orvosok azonban már akkor értesítették a rendőrséget, amikor bevitték hozzájuk a kislányt. Azt gyanították, hogy az életveszélyes sérülései nem származhattak abból, hogy leesett az ágyról.

A rendőrök a Híradó megkeresésére azt közölték: az apát őrizetbe vették, és emberölés gyanúja miatt folyik ellene büntetőeljárás, valamint azt is, hogy

A csatorna elérte az apa egyik rokonát, aki szerint a családot is sokkolták a történtek. Azt mondta, a férfi az utóbbi időben labilis volt: belerokkant szülei elvesztésébe, emiatt nyugtatókon élt, és dühkitörései voltak.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!