Március 14-re kétórás szolidaritási sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Tegnap még úgy tűnt, hogy négy tankerületben lehet jogszerűen sztrájkolni, de ma reggelre az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek megtámadták az aláírt megállapodást - írja a merce.hu.


Szűcs Tamást, a PDSZ elnöke a Mércének azt mondta:

a négy tankerületben összehangoltan, reggelre minden munkáltató közölte az utasítást, hogy a sztrájk jogszerűtlen, ezért nem lehet megtartani.

Szűcs Tamás szerint totálisan téves és rosszhiszemű ez a megállapítás.

A PDSZ elnöke bízik abban, hogy a bíróság kimondja majd, hogy a tankerületek jártak el jogszerűtlenül, amikor az utolsó pillanatban beblokkolták a sztrájkot.

Súlyosan megsértik a sztrájktörvényt a munkáltatók ezzel a lépéssel. Felháborítónak tartjuk, hogy ilyesmi megeshet, ennek ellenére arra kértük a kollégákat, hogy saját érdekükben ne vegyék fel a sztrájkot. Sokakban olyan nagy az indulat jelenleg, hogy nekem is jelezték, meghátrálásnak veszik, ha ezt kérem tőlük, de véleményünk szerint a pedagógusok most akkor járnak most a legjobban, ha egyénileg nem sodorják magukat veszélybe, hanem közösen, bírósági úton járunk el

- nyilatkozta Szűcs Tamás a Mércének.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!