Hazánk állítólag „túl erősnek” találta a nyilatkozatot, amiben a közösség kiáll Ukrajna mellett, és elítélik az oroszok agresszióját.


Ahogy arról péntek mi is beszámoltunk, Magyarország megvétózta a közös európai uniós kiállást Ukrajna mellett, amit az orosz-ukrán háború második évfordulója alkalmából adtak volna ki a tagállamok. Így végül a három fő uniós intézmény, az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament vezetői – Charles Michel, Ursula von der Leyen és Roberta Metsola – adtak ki közös közleményt.

Uniós források szerint Magyarország nem indokolta konkrétummal, miért fúrta meg a közös nyilatkozatot, egy diplomata szerint „egyszerűen túl erős volt” a szöveg.

Az uniós vezetők végül a következő szöveget fogadták el, ami Magyarország diplomatáinak nem felelt meg:

„Továbbra is egységesek maradunk, és hűek leszünk ígéretünkhöz, hogy támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges, mindezt tesszük az ukrán népért, az európai békéért és biztonságért, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend érvényesüléséért.

Ez a tragikus évforduló Oroszország Ukrajnával szembeni, a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát nyilvánvalóan sértő, teljes körű agressziós háborújának évfordulója. Két év erőszak, brutalitás, terror és pusztítás. Soha nem fogjuk elfelejteni a támadás kezdete okozta megrázkódtatást, a borogyankai, bucsai, mariupoli események borzalmait.”

A vezetők hangsúlyozták: a folyamatos atrocitások és szenvedések ellenére Ukrajna szilárdan ellenáll, a hősies ukrán nép bátorsággal és elszántsággal védi hazáját, és harcol szabadságáért, a közös európai értékekért.

„Oroszország és vezetése kizárólagos felelősséggel tartozik ezért a háborúért és annak globális következményeiért, valamint az elkövetett súlyos bűncselekményekért. Továbbra is eltökéltek vagyunk abban, hogy felelősségre vonjuk őket, többek között az agresszió bűntettéért is.”

A vezetők felhívták a figyelmet, hogy Ukrajna jövője az Európai Unióban van. A 2024-2027 közötti időszakra szóló, 50 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomag segíteni fogja Ukrajnát abban, hogy újjáépítse gazdaságát és társadalmát, modernizálja intézményeit, valamint megszilárdítsa a demokráciát és a jogállamiságot – hangsúlyozták.

Közleményükben megerősítették, hogy az EU továbbra is foglalkozik Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteivel. „Uniós szinten példátlan intézkedéseket hoztunk az európai védelmi ipari termelés felfuttatása érdekében. A jövőbeni biztonsági kötelezettségvállalásokon is dolgozunk, amelyek segítenek Ukrajnának az önvédelemben, ellenállni a destabilizációs törekvéseknek és elrettenteni az agresszív cselekményeket” - hangoztatták.

Az EU készen áll arra, hogy fokozza az Oroszországra gyakorolt nyomást, az orosz háborús kapacitások gyengítése érdekében – hangoztatták az uniós vezetők. Hozzátették: az EU lépéseket tesz annak érdekében is, hogy a zárolt orosz vagyonból származó rendkívüli bevételeket Ukrajna támogatására fordítsák.

Az uniós vezetők hangsúlyoztak: támogatják az igazságos, tartós, és a nemzetközi jog elvein alapuló ukrajnai békeformulát, valamint egy globális békecsúcsra irányuló valamennyi erőfeszítést.

MTI

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!