A kislány végül elégedetten majszolgatta a nemrég még őt csipkedő kakasból készült falatokat. Sok kommentelő nem érti, hogy tehette ezt az anya a család kedvencével.


Kisütötte a család kakasát egy nő, amiért megcsipkedte a gyereke nyakát, fejét és arcát, írja a LADbible. A Vaiana című animációs film kakasa után csak HeiHeinek nevezett szárnyas Magan Schmidt szerint kis híján a gyerek szemébe kapott csőrével.

Az egyik hozzászóló megjegyezte, hogy a poszt alapján úgy tűnik: Magan egy ideje már készült a kakas kivégzésre, és a mostani eset csak az utolsó csepp volt a pohárba.

Akad olyan facebookozó, aki szerint a történtek miatt legalább annyira hibás lehet a kislány, mint az eset után tányéron kikötő kakas. Köztudott szerinte ugyanis, hogy a gyerekek sokszor túl hevesen közelednek az állatokhoz.

Sokan védelmükbe veszik azonban a családját késsel, serpenyővel és sütőolajjal megvédő asszonyt. Ők azt írják, hogy a kakasok sokszor tényleg nagyon gonosznak tűnnek, ezért egyáltalán nem ítélik el az anyát a történtek miatt. Mások szerint pedig aki farmon nőtt fel, annak a baromfi levágása egyáltalán nem meglepő, hanem teljesen hétköznapi dolog.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!