Két év négy hónap börtönre ítélte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a 45 éves férfit, aki felgyújtotta az élettársa családi házát, mert szakított vele.

M. Tibor az asszony tulajdonát képező ebesi házban élt. A nőnek elege lett a férfi életmódjából és a féltékenykedéseiből, ezért november közepén felszólította, hogy költözzön el tőle. A férfi azonban nem költözött ki a házból, ezért a nő az Ebesen élő édesanyjához ment.

November 19-én a férfi több szórakozóhelyen nagyobb mennyiségű alkoholt ivott, majd este 11-kor elment a nő házához, ahol meggyőződött arról, hogy az asszony nem tartózkodott az ingatlanban. A férfi a ház melléképületéből elővett két 20 literes gázolajat tartalmazó kannát, azokat bevitte a házba és két helyiségben a gázolajat szétlocsolta, majd meggyújtotta.

A tűzben a lakóház teljes terjedelmében leégett a benne lévő berendezési tárgyakkal és ingóságokkal együtt. Az egyik szomszéd haladéktalanul értesítette a tűzoltókat és elzárta az asszony házán lévő gázfőcsapot. A férfi közel 11 millió forintos kárt okozott a volt élettársának.

Tóth Katalin bíró az ítéletében súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi büntetett előéletű, valamint ezen cselekményét egy súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét megbánta, két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, valamint azt. hogy a nő megbocsátott neki.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, míg a férfi és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság fenntartotta az elkövető letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig. Ez a döntés jogerőre emelkedett.

Fotók: rendőrség


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!