A Hír TV február 8-i, a kitörés napjáról készített adásának kiegyensúlyozottságáról kezdeményez vizsgálatot a Párbeszéd a Médiatanácsnál - írja a párt közleményben


A Párbeszéd szerint a Hír TV beszámolója sérti a náci terror áldozatainak emlékét, valamint sérti a médiatörvényt is. Az ugyanis egyértelműen kimondja: minden közérdeklődésre számot tartó eseményről az összes fél álláspontját semlegesen bemutatva kell tájékoztatni. A Hír TV tudósításában ez nem valósult meg, a végeredmény pedig szörnyű időket idézett fel mindannyiunkban.

Békés megemlékezővé avatta a kormánymédia a Légió Hungária vezetőjét

Igen furcsa szemszögből számolt be tegnap a kormánypárti Hír Tv az úgynevezett "kitörés napjához" kapcsolódó eseményekről - szúrta ki a Mérce.

Az adásról mi is megemlékeztünk, amikor azt írtuk: a kormányhű médiában "Antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket" címmel számoltak be a szélsőjobboldali gyűlésről és megemlékezésről. A Mérce értékelése szerint a televízió szándékosan egységes, összefüggő eseménysornak mutatta be a Városmajorban a német-magyar szövetséges csapatok sikertelen, 1945-ös kitörésére, mint hőstettre emlékező eseményt, a számos szélsőjobboldali által is látogatott emléktúra indulását a Várból, valamint azt a kiállításmegnyitót, amelyen V. Naszályi Márta I. kerületi, Őrsi Gergely II. kerületi ellenzéki polgármesterek közösen vettek részt Pokorni Zoltán XII. kerületi fideszes kerületvezetővel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel, valamint Ungváry Krisztiánnal, az ötletgazda történésszel.

Továbbá mindaddig, amíg a Hír TV nem kér bocsánatot a neonácikat támogató tudósításáért, sem a Párbeszéd politikusai - ahogy Karácsony Gergely párbeszédes főpolgármester is jelezte posztjában -, sem a Városháza nem válaszol a Hír TV megkereséseire, kérdéseire.

- zárja közleményét a Párbeszéd.

Kiemelt kép: Farkas Norbert


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!