Ujhelyi István EP-képviselő az esemény házigazdájaként úgy mutatta be Márki-Zay Pétert brüsszeli fórumán, mint "Magyarország leendő miniszterelnöke". Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt két napra érkezett Brüsszelbe, ahol a hvg.hu tudósítása szerint találkozni fog négy EP-frakció vezetőjével, hat uniós biztossal, civil szervezetek, think-thank-ek képviselőivel is.


Márki-Zay első programját egy étteremben tartotta, ahol az ellenzéki előválasztásra visszaemlékezve többek közt arról beszélt, hogy az utolsó héten már számított a későbbi végeredményére, illetve köszönetet mondott riválisainak is, akiket egyben szövetségeseinek is nevezett.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt úgy fogalmazott: "régebben vagyok keresztény és jobboldali mint Orbán Viktor és a Fidesz". Szóba kerültek az eseményen az Orbán Gáspárra tett korábbi utalásai is, ekkor a tudósítás szerint a közönségből valaki bekiabálta, hogy "azért az nem volt oké", ám Márki-Zay szerint éppen ezzel sikerült megállítani a Fidesz melegellenes gyűlöletkampányát.

A jelenlegi magyar kormányzást úgy jellemezte, hogy "fasiszta pártállamot építő korrupt Orbán Viktor", amelyre szerinte eddig sokan alternatíva hiányában szavaztak. Az ország nemzetközi szerepével kapcsolatban az alábbi elképzeléseiről beszélt: az euró bevezetése, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás és a lojális tagság a NATO-ban és az EU-ban egyaránt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!