Az ellenkezés ellenére egy anya azt a nevet adta a lányának Marijuana Pepsi. Ma már 46 éves a "lánnyal" - akinek a teljes neve mióta hozzáment párjához, Marijuana Pepsi Vandyck - egész életében szemétkedtek emiatt, arra azonban sosem volt hajlandó, hogy változtasson rajta, hogy ezzel bizonyítsa magának és másoknak is, minden akadály leküzdhető - írta a Daily Mail.


Annyi viszont most változott, hogy került elé egy előtag: személyes okmányaiban mostantól dr. Marijuana Pepsi Vandyck olvasható, ugyanis megszerezte a doktori fokozatot.

Belenőttem a nevembe, mert egy erős nő lett belőlem, kénytelen voltam azzá válni

- nyilatkozta korábban.

A disszertáció témájának apropóját is a neve adta, az ugyanis

Fekete nevek a fehér osztálytermekben: tanári viselkedések és tanulói észlelések

Vandyck arra jutott az általa megkérdezett tanulók válaszaiból, hogy hasonló tapasztalataik vannak, mint neki, hogy a tanárok állandóan visszakérdeztek a nevére, hogy ezzel felhívják a diáktársai figyelmét is.

Egyébként sosem szívott marihuánát és nem iszik Pepsit sem.

Kiemelt kép: Facebook


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!