Fodor elmondta, a vártnál gyengébb szereplés az előző idényre is visszanyúlik.

"Minden játékosunk azért jött tavaly hozzánk, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen. Szerintem ezért mindenki mindent meg is tett. Miután nem indulhattunk, csalódottak voltak, csakúgy, mint akik most nyáron jöttek" - mondta.

A Veszprém korábbi sikeredzőjének kell összekapnia a Siófokot

Kétszer nyert BL-t, de a Dunaújváros női csapatával volt EHF Kupa-győztes is.

Szerinte az egész felkészülésre rányomta a bélyegét a pandémia, az, hogy folyamatosan változott a helyzet.

"Mi úgy terveztük, hogy ősszel a 14 BL-meccsel együtt szerda-szombat ritmusban játszunk. Miután ez nem valósult meg, 20 játékos azzal szembesült, hogy nincs nemzetközi kupaszereplés, mert az Európa Ligában is csak a januárban kezdődő csoportkörben lépünk pályára. Aztán egy hónappal előrébb került a bajnoki rajt, ehhez nem alkalmazkodtunk megfelelően. Ez vezetett az eredménytelenséghez."

Fodor szerint Bent Dahl edző már a pénteki, Vác elleni meccs napján bejelentette a távozását, mert úgy érezte, a vereségek után elvesztette a bizalmat.

"Sokat beszélgettük a meccsek után, mindig kifejtettem, bízom benne, nem szeretném elküldeni. De amikor átcsapott a hullám a feje felett, felajánlotta a lemondását. Korrekten váltunk el egymástól."

Nerea Pena felfüggesztésével kapcsolatban nem kívánt többet mondani, úgy fogalmazott, a kiadott közleményhez tartja magát.

Amíg a menedzserrel korrekt kapcsolatunk van, amíg a közleményt egyik fél sem szegi meg, addig nem kívánok erről nyilatkozni.

Fodor nem titkolta, a kitűzött cél a bajnoki aranyérem megszerzése volt, ettől a jelenleg három vereséggel is rendelkező csapat nagyon messze került.

"Kimondhatjuk, elvesztettük azt a célt, ami egyértelműen meghatároztunk. De sohasem adjuk fel, ha van egy százalék esélyünk, akkor tegyünk meg érte mindent."

Nagyon bízik az új edzőben, a Győrből érkezett Zdravko Zovkóban, aki meg tudja oldani ezt a nehéz feladatot. Az biztos, hogy a harmadik helynél nem csúszhat lejjebb a csapat. A keretet nem szeretné átalakítani, de innentől kezdve a döntés a horvát szakember kezében lesz.

A Siófok számára a 2. hely nem biztos, hogy Bajnokok Ligája-szereplést ér. Ezért azt mondom, el kell gondolkodnunk azon, hajszolni akarjuk-e ezt a jövőben. Szeretnék újra boldog, mosolygós arcokat látni Siófokon.

Kiemelt fotó: MTI/Bodnár Boglárka


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!