Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón elárulta, hogy március 10-én rendezik meg az államfőválasztást. Mivel a köztársasági elnök számára a magyar Alaptörvény csak két ciklust tesz lehetővé Áder Jánosnak idén távoznia kell a székéből, és azt is lehet tudni, hogy a kormányzó pártok Novák Katalint fogják javasolni a posztra. Ezt maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be tavaly decemberben.


Egy ATV-nek adott interjúban Gulyás elárulta, hogy eredetileg Kövér László házelnököt kérték fel az államfői pozícióra a Fidesznél, de ő ezt visszautasította. Így esett a választás Novák Katalinra, aki az ország első női államfője lesz, ugyanis a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja, így győzelme gyakorlatilag borítékolható. Novák 2017-ben lett a Fidesz alelnöke, és a párt vezető családügyi politikusa, egészen államfő-jelöltségéig családügyi miniszterként vett részt a kormány munkájában. Posztjáról 2021 év végén mondott le, amit Facebook posztjában azzal indokolt, hogy koncentrálni tudjon az előtte álló kihívásra.

A márciusi dátummal egyúttal eldőlt, hogy az április 3-ai országgyűlési választások előtt fogják megválasztani a köztársasági elnököt, így egy esetleges ellenzéki győzelem esetén az új kormánynak a Fidesz által kinevezett köztársasági elnökkel kéne együttműködni. Az ellenzék államfő-jelöltje egyelőre nem ismert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!