A szertartáson részt vett Novák Katalin államfő, Áder János és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a kormány több tagja, Karácsony Gergely főpolgármester, a diplomáciai testületek, valamint az egyházak és a parlamenti pártok képviselői, valamint az Alkotmánybíróság több tagja.

Végső nyugalomra helyezték Sólyom László volt köztársasági elnököt szerdán a Fiumei úti sírkertben.

Az Alkotmánybíróság első elnökét a nemzeti emlékhely 10-es parcellájában, felesége mellé helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint.

Landi Balázs, a volt államfő titkárságvezetője, tanítványa, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi docense búcsúbeszédében elmondta, Sólyom László annyira megbecsülte az ajándékba kapott élet értékét, hogy "újra és újra meghalt érte", először felesége, Erzsébet halálát követően.

Hozzátette:

- közölte.

Landi Balázs úgy fogalmazott: "nagy utat járt be, meghalt egy másik életért".

A titkárságvezető azt mondta, Sólyom Lászlónál két évvel felesége halála után betegséget diagnosztizáltak, amit a volt köztársasági elnök úgy emlegetett, "szolidaritásrák". Komoly kockázattal járó műtéten esett át.

Elmondta, ezt a "halálát" is nagyon tudatosan élte meg: alig egy év alatt összeállították a Sólyom László életművét magában foglaló háromkötetes gyűjteményes művet, Documenta címmel, miközben, talán legidősebb emberként Magyarországon, megtanult repülőgépet vezetni, majd levizsgázott és pilótaengedélyt szerzett.

- jegyezte meg. Landi Balázs arra is kitért: ekkor kérte meg Sólyom László, hogy a temetésén, a szertartást vezető papon kívül, csak ő beszéljen.

A betegség ismételt kiújulása, majd a sokadik műtétek után Sólyom László óriási erővel és töretlen derűvel tért vissza a fordításhoz, két új témában mélyedt el: egyfelől a többségi világban futótűzként terjedő, tömegeket magával ragadó "kereszténységgel", másfelől Kína vallásos életével foglalkozott - mondta.

Landi Balázs azt mondta, ha visszatekintünk Sólyom László tartalmas élete különböző, mind okait, mind módját tekintve eltérően meghatározó életszakaszaira, lehetetlen egyetlen jelzőt, legyen az akár a tudós, akár az alkotmányos, vagy éppen az elvhű kiemelni, mert valójában mindezek együtt jellemeznék őt. Úgy folytatta: lényegtelen a jelző, ember volt, aki egyszeri és megismételhetetlen, és ennélfogva önmagában méltóságteljes érték.

Amiben ugyanakkor mégis kitűnt, hogy ő ezt az ajándékba kapott értéket halála pillanatáig tudatosan megélte, őrizte, képviselte és gyarapította - fogalmazott.

A temetési szertatást végző Felföldi László pécsi megyés püspök azt mondta: Sólyom Lászlótól tanulhattunk és a jövőben is tanulnunk kell akár köztársasági elnökként, akár alkotmánybíróként, vagy egyetemi tanárként mondott egykori gondolatait hallgatva vagy olvasva.

A püspök arról beszélt: a krisztusi példabeszéd szerint minden emberi élet, ahogy minden ház is, a lerakott alapoktól függ, azon áll vagy omlik össze. Hangsúlyozta: Sólyom László nagyon tudatosan, erős akarattal, mély hittel erre a megrendíthetetlen sziklára építette életét, emberi küldetését.

Kiemelte: Sólyom László életében az irgalmasság, a jótékonyság és az egymásra figyelés nem csak szavak voltak, hiszen nem sokkal azt követően, hogy 2010 augusztusában kiköltözött a Sándor-palotából, önkéntesnek jelentkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Széll Kálmán téri melegedőjébe, és teljes titokban, korábbi elnökként a "hajléktalanok alázatos szolgájává tette magát". Hetente négyszer felült a hajnali öt órás buszra, a zsíroskenyerezőben kezdett és még az megelőzően távozott, hogy az első hajléktalan emberek megérkeztek volna - idézte fel a püspök, hozzátéve, hogy amikor a miértekről kérdezték, akkor a volt államfő azt válaszolta, szeretne hasznos lenni.

Felföldi László azt mondta: Sólyom László intellektuális és morális ereje, emberi tartása igazodási pontot jelentett és jelent számunkra ma is.

A temetési szertatást megelőzően az elhunytért felajánlott szentmisét a Jézus Szíve Jezsuita templomban tartották.

Sólyom László - aki 2005 és 2010 között volt Magyarország köztársasági elnöke - hosszú betegség után, életének nyolcvankettedik évében, 2023. október 8-án hunyt el.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!