A színész soha többet nem fogja tudni behajlítani az egyik kezét. A zuhanás során eltört a lába és a válla, de a térde és a lábfeje is súlyosan sérült.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/812223-909177-1722580322-336469-779629-1722580202-d-hr20230526014-scaled.jpg)
Igazságügyi orvos szakvélemény elkészítését kérvényezte Horváth Lajos Ottó és ügyvédei, tudta meg a Blikk. A Nemzeti Színház novemberi előadása során a díszletről lezuhanó színész azután döntött így, hogy az intézmény igazgatója, egyben a darab rendezője, Vidnyánszky Attila szerint az orvos csak egy év után tud nyilatkozni arról, maradandók-e a sérülései.
Habár a baleset novemberben történt, vagyis nem telt el még azóta egy év, a szakvélemény egyértelműen megállapította, hogy a művész az esés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek maradandó fogyatékosságot eredményeztek.
A lap értesülései alapján a színművész jobb keze – amellyel az esés közben az egyik reflektorba tenyerelt, és amit a kórházban több órán keresztül műtöttek – olyan mértékben roncsolódott, hogy Horváth már soha többé nem fogja tudni behajlítani a kezét, illetve a szorítóereje is magas százalékban csökkent. Emellett a többméteres zuhanás során eltört a lába, valamint a válla, a térde és a lábfeje is súlyosan sérült.