A 60 éves Horváth Lajos Ottó számára hosszú hónapokon át tartó felépülési időt jósoltak. A színész most az Indexnek adott interjút.


Arról már írtunk korábban, hogy egy komoly színpadi baleset miatt szakadt félbe a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia című előadása november közepén.

Később kiderült, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó voltak az érintettek a súlyos balesetben.

A 60 éves Horváth Lajos Ottó számára hosszú hónapokon át tartó felépülési időt jósoltak. A színész most az Indexnek adott interjút, amelyben elmondta, hogy nem szeretne a balesetről beszélni, mert nem is lehet, hiszen a rendőrségi vizsgálat még nem zárult le. Azt viszont elmondta, most hogy érzi magát.

– mondta a színész, aki azt is elárulta: komplex kezelést kap.

Korábban nagyjából fél évre becsülték a teljes felépülését, de a szakemberek a tapasztalatok alapján inkább azt mondják, hogy ennél több időre is szükség lehet.

A színész a színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával kapcsolatban csak annyit árult el, hogy nem beszélgettek.

Horváth Lajos Ottó szerint

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!