Bereczki Zoltán tegnap számolt be arról, hogy kis híján otthagyta a fellépését, mikor rájött, kormánypárti kampányrendezvényre hívták énekelni. A szerződédében egyértelműen benne is van, hogy nem vállal ilyen előadásokat, így csak a közönség miatt tolta le a koncertjét.

Kapcsolódó

Bereczki Zoltán majdnem otthagyta fellépését, mikor rájött, kormánypárti kampányrendezvényre hívták énekelni

Állítása szerint fogalma sem volt arról, hogy politikai rendezvénybe csöppent.

Majka a Partizán vendégeként azt mondta a minap, hogy ő Bereczki helyében biztosan nem lépett volna fel a szóban forgó rendezvényen.

Én nem lépek fel, az biztos, hogyha ilyen helyzetbe kerülök. Kimegyek a közönség elé és elmondom, hogy az nem úgy volt, ahogy, elnézést kérünk és kész, talán. Ha meg tudom oldani ezt ott technikailag. Ha nem, akkor mondjuk van egy markáns táborom az interneten és akkor velük közlöm, vagy ott fejtem ki a véleményem

- magyarázta a rapper, hangsúlyozva, hogy szerinte a pofátlanság csúcsa, ha a szervezők nem tartanak be valamit, ami a szerződésben egyértelműen benne foglaltatik. Az a véleménye, hogy ez eleve olyan tiszteletlenség az előadóval szemben, amit nem kell eltűrni.

Mint mondta, annak idején náluk is adott volt egy helyzet, amikor a koncert előtt molinókat feszítettek ki mögöttük, ezeket azonban leszedették. Sajnálja, hogy kollégája az említett helyzetbe keveredett, de szerinte karakánabbnak kellett volna lennie és nemet mondani a fellépésre.

Ilyenkor én azt gondolom, hogy karakánnak kell lenni és azt mondani, hogy elnézést, de nem.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!