Ulf Kristersson elmondta, hogy hamarosan az időpontot is bejelentik. Beszélt az Oroszország elleni szankciókról és Alekszej Navalnij haláláról is.


Magyar részről „erősnek tűnik az akarat" Svédország NATO-csatlakozásának véglegesítésére” – jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn Varsóban, jelezve egyúttal, hogy budapesti látogatásra készül.

– válaszolta Kristersson a Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten a svéd NATO-csatlakozást érintő újságírói kérdésre. Elmondta: az elmúlt hetekben már „többször egyeztetett” a magyar miniszterelnökkel.

„Úgy tűnik nekem, erős az akarat Svédország NATO-csatlakozási folyamatának véglegesítésére” – fogalmazott. „Már most várom a tervezett találkozót, hogy a véglegesítés megtörténjen” – tette hozzá Kristersson.

Donald Tusk ezzel kapcsolatban kijelentette: „megbocsáthatatlan hiba lenne”, amennyiben „egy NATO-tagállam megakadályozná egy másik, a közös biztonságunkért aktívan dolgozni kész állam tagságát”. Arról biztosította svéd hivatali partnerét, hogy ez ügyben számíthat Lengyelország és személyesen az ő „teljes körű támogatására”.

A megbeszélés egyéb témáiról Tusk elmondta: a svéd kormányfővel „pontosan ugyanaz a véleményük” az ukrajnai orosz agresszióról, Ukrajna támogatásáról, a transzatlanti kapcsolatok fenntartásának szükségességéről.

Kristersson kitért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető múlt heti halálára is. Úgy ítélte meg: ezért a teljes felelősség Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli. Közölte: Svédország azt szeretné, hogy Navalnij halálára reagálva az Európai Unió fontolja meg újabb szankciócsomag bevezetését Oroszországgal szemben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!