A Tisza Párt politikusa szerint a társaság tevékenysége eddig sikersztori volt, és a központ azon kevés állami intézmények egyike, amellyel az ügyfelek is elégedettek voltak.


Tavaly novemberben a parlament egy törvénymódosítással kötelezte a Diákhitel Központot, hogy több százezer diák adatait adja át a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB). Magyar Péter, a központ korábbi vezetője szerint azonban a törvénymódosítás valódi célja, hogy két lépcsőben a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Gránit Bankhoz szervezzék ki a Diákhitel Központ ügyfeleit.

A 24.hu információi szerint már hónapok óta titokban zajlik a Diákhitel Központ Zrt. rendszereinek integrálása az MFB-be. Egy tavaly novemberi módosító javaslat írta elő a társaságnak, hogy adja át az ügyfelek személyes adatait a banknak. Bennfentesek szerint a törvénymódosítás elfogadása után biztosra vehető, hogy a Diákhitel Központ napjai meg vannak számlálva, és hamarosan beolvasztják az MFB-be.

Az átalakítás különösen kényes ügy, hiszen legalább 200 ezer fiatal anyagi helyzetét érinti. A lap forrásai szerint a júniusi választásokig jegelik a drasztikusabb beavatkozást.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!