Litvánia kamerákat tervez felszerelni a Fehéroroszországgal közös határának teljes szakaszára - jelentette be Ingrida Simonyte kormányfő egy határátkelőnél tett látogatásán.


Simonyte az MTI szerint azt mondta: a határszakasz bekamerázása nagyjából 40 millió euróba (14 milliárd forint) kerül majd. A miniszterelnök megjegyezte: az Európai Unióval folytatott egyeztetéseken az derült ki, hogy a kamerák felszerelése jóval olcsóbb, mint a kerítés megépítése.

A litván-fehérorosz határszakasz 680 kilométer hosszú. Jelenleg nagyjából a fele már be van kamerázva.

A döntésről a kormányfő néhány héttel azt követően beszélt, hogy Fehéroroszország lehetővé tette külföldi illegális bevándorlóknak - akiket nem egy esetben maga szállított Minszkbe, majd a határtérségbe -, hogy meginduljanak lengyel és litván területek felé. A nyugat-európai országok azzal vádolják Fehéroroszországot, hogy Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök így akarná megbüntetni a Nyugatot a rendszere ellen hozott szankciókért. Lukasenka mindig tagadta ezt a vádat.

Mindez ahhoz vezetett, hogy nemcsak a lengyel, hanem a litván határon is illegális migránsok tömegei vesztegeltek. A helyzet majdnem humanitárius katasztrófába torkollott, miután a hideg téli időben a senkiföldjén rekedt emberek nem utazhattak tovább Nyugat felé, viszont a fehérorosz hatóságok sem engedték vissza őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!