Összesen 680 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az európai uniós ügyészséghez - jelentette be Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.


Az ellenzéki politikus 680 ezer dühös ember tüntetésének nevezte az aláírásokat, amelyeknek célja szerinte, hogy megakadályozzák a Fidesz "további, kontroll nélküli lopását".

Hadházy Ákos úgy fogalmazott, a kormánypárt 2010-ben azért került hatalomra, hogy "ellophassa az európai uniós pénzeket", majd "annyira nyíltan és sokat lopott, hogy most már azért kell lopnia, hogy hatalmon maradhasson".

Az európai ügyészség mellett érvelve jogos elvárásnak nevezte, hogy az uniós adófizetők közösen fellépve ellenőrizhessék befizetéseiket.

A politikus köszönetet mondott az aláírásgyűjtés szervezésében résztvevő 26 ezer embernek.

Tájékoztatása alapján az összegyűlt 680 ezer aláírásból 130 ezret az MSZP és a Momentum adott át nekik, míg más pártok - akiknél információ alapján szintén jelentős számú aláírások lehetnek - nem szolgáltattak íveket számukra. Hozzátette, az aláírások gyűjtését 10 millió forint összértékű adományokból finanszírozták.

Hadházy Ákos beszélt arról is, hogy az ellenzék egyértelműen elveszítette az európai parlamenti (EP-) választást. "A demokrácia és az igazság veszített a kormány propagandagépezetével szemben" - mondta.

Kiemelte, az őszi önkormányzati választáson csak akkor lehet sikeres az ellenzék, ha valódi együttműködés jön létre a pártok között.

Az ellenzéki képviselő kérdésre válaszolva elmondta, az aláírásoknak nincs közjogi következménye, ugyanakkor azt fejezik, ki, hogy a magyar emberek szeretnék az európai uniós ügyészséghez csatlakozást. Szerinte ez akkor valósulhat meg, amennyiben az új Európai Parlament és Európai Bizottság is nyomást gyakorol a kormányra ebben az ügyben.

Hadházy Ákos szintén kérdésre közölte, nem keresték még bocsánatkéréssel az LMP-ből, amennyiben ez megtörténik, elgondolkodik a visszatérésen. (MTI, fotó: MTI / Bruzák Noémi)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!