Litvánia szerdán jelentette be, hogy fizikai határzárat épít a fehérorosz határon, és katonákat is telepít, hogy megakadályozza a migránsok illegális belépését az ország területére A BBC News azt írja, Ingrida Šimonytė litván miniszterelnök szerint június 1. óta több mint ezer migránst fogtak el a 679 kilométeres litván-belorusz határszakaszon. A litván határőrök tavaly egész évben összesen nyolcvanegy határsértőt vettek őrizetbe ugyanitt, ez pedig töredéke annak, amit az elmúlt hetekben tapasztalni lehetett.


A két ország közötti kapcsolatok azóta váltak különösen feszültté, hogy Beloruszban egy repülőgép-eltérítési akció után letartóztatták a litvániai emigrációban élő Raman Prataszevicset és barátnőjét, akik görögországi nyaralásukról tértek volna haza a litván fővárosba, Vilniusba.

Šimonytė miniszterelnök asszony szerdán a sajtó jelenlétében azt mondta, a belorusz határra építendő "fizikai akadály" visszatartó erő lesz az illegális migrációt szervezők számára.

A miniszterelnök arra tett utalásokat, hogy a fehéroroszok közvetlenül Bagdadból szervezett repülőjáratokon szállítják a bevándorlókat Minszkbe, hogy azután az Európai Unió felé tereljék őket. Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter szerint ugyanakkor Törökországból nagyszámú illegális bevándorlót szállítottak Fehéroroszországon át Litvániába. A külügyminiszter hozzátette, arra kérte török kollégáját, hogy segítsen az ilyen érkezők azonosításában.

Az Európai Unió eközben frontexes határőröket küldött Litvániába, hogy segítsenek kezelni a belarusz oldalról tapasztalható, egyre erősödő migrációs nyomást.

Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök korábban többször is figyelmeztetett, hogy a helyi hatóságok már nem fogják megakadályozni az illegális bevándorlók beáramlását az Európai Unió tagállamaiba.

"Téved, aki úgy gondolja, hogy majd lezárjuk a Lengyelországgal, Litvániával, Lettországgal és Ukrajnával közös határainkat, és az Afganisztánból, Iránból, Irakból, Szíriából, Líbiából és Tunéziából érkező emberek menekülttáborává válunk" - mondta kedden Alexandr Lukasenko.

Nem fogunk meggátolni senkit, hogy ne nálunk, hanem a felvilágosult és barátságos Európába keressen menedéket

- tette hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!