Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a Cs. Dániellel szemben, aki tavaly nyáron halálra szurkált egy eladóként dolgozó fiatal lányt Kőbányán. Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott a férfival szemben, azzal, hogy 25 év múlva bocsáthassák csak szabadon leghamarabb feltételesen. Értesüléseink szerint Cs. Dániel tagadja a bűnösségét, ám találtak nála egy levelet, amiben leírta, hogy ő volt az elkövető.


A megölt fiatal lány K. Kata egy kőbányai közértben dolgozott eladóként. Szerette volna lezárni a kapcsolatát a fiatalemberrel, ő azonban többször is megfenyegette, hogy ha elhagyja, akkor végez vele. Az ominózus nap a férfi azért ment fel a lányhoz, hogy elvigye a szakítás után nála maradt ruháit. Kata valószínűleg azt feltételezte, hogy simán át tudja adni neki a dolgait, de nem így történt. A férfi bement a lakásába és gyakorlatilag szétkaszabolta, végül pedig nyakon szúrta.

A brutális gyilkosságot elkövető Cs. Dániel végig tagadta a bűncselekmény elkövetését a nyomozati szakban. Azt állította, hogy nem ő, hanem mások bántalmazták Katát. A kamerafelvételek és a gyilkosság helyszínen talált DNS-nyomok azonban egyértelműen azt bizonyítják, hogy járt a lakásban és ő ölte meg a lányt. Úgy tudjuk, hogy az eljárás során egy levelet is találtak nála a nyomozók, amiben részletesen leírta, hogy milyen borzalmakat tett a lánnyal. A főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítja bíróság elé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!