A Békéscsabai Járásbíróság a megyei főügyészség kezdeményezésére kedden elrendelte annak a 18 éves férfinak a letartóztatását, aki vasárnap hajnalban megölt egy embert Gyulán.

A Gyulai Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. A bíróság határozata nem végleges, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedésért fellebbezett.

A Békés Megyei Főügyészség közleménye szerint a gyanúsított - aki sajtóinformációk szerint rendészeti tanuló volt - május 31-én éjszaka barátjával szórakozott Gyulán, majd hazatérve kést vett magához, és visszaindult a belvárosba.

Lakóhelyétől néhány házra találkozott áldozatával, akit eddig tisztázatlan okból többször megszúrt. A 27 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A tettet látta a fiú barátja, akit aztán - azért, hogy ne tudja értesíteni a mentőket - szintén megtámadott, az arcán 4 centiméteres sebet ejtett.

hirdetés

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül, a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán fogták el a 18 éves fiatalembert.

A letartóztatást azért rendelték el, mert tettét követően

a gyanúsított megpróbált elszökni, és tartani lehet attól, hogy szabadlábon megpróbálna elrejtőzni.

A több emberen elkövetett emberölés kísérlete - mivel a férfi a 20. életévét még nem töltötte be - tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható - írta a megyei főügyészség.


hirdetés