Katarból érkezett a gép, onnan, ahová csütörtökön utazott el Novák Katalin. A radarkép szerint az 604-es lajstromjelű gépet az 1-es terminál előtti futópályára terelték.


Mi is megírtuk, hogy reggel felszállt Katarban a Honvédség HUAF122 jelű, 604-es lajstromjelű repülőgépe. A gép időközben megérkezett Ferihegyre, és a hvg.hu szerint "eldugták a nyilvánosság elől: a repülőtér 1-es terminálján, épületek takarásában állt meg a gép."

A köztársasági elnök vélhetően megszakította katari látogatását és hazatért - írja a lap. A gépet az 1-es terminál előtti futópályára terelték az ADS-B Exchange radarképe szerint.

Az is a radarképből látszik, hogy nagyot került leszállás előtt: elrepült a reptértől északra és csupán Szentendre felett fordult vissza a futópálya felé, és a főváros felett átrepülve szállt végül le.

Az, hogy a kíváncsi szemek nem láthatták a gépet a leszállás után, legalábbis nem megszokott, a köztársasági elnöknek a 2-es terminálnál szokott parkolni a gépe, igaz, bár nem mennek be az épületbe az utasok.

Az 1-es terminált mára jellemzően teherszállító repülőgépek használják, és itt parkolnak a magángépek is, köztük azok, amelyekkel a NER-elit közlekedik.

A mostani gép Katarból tért haza, éppen onnan, ahová csütörtökön Novák Katalin köztársasági elnök utazott. Az elnöknek egyébként vasárnap kellett volna találkoznia Tamím bin Hamad ál-Száni sejkkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!