Utólag mindig perelnek, és mindig megnyerik, a rendőrség még kártérítést is fizet nekik. A tibeti zászló kitűzéséért Kínában évekre munkatáborba kerülhet az ember.

Miközben a kínai elnök útvonala mentén odavezényelt kínaiak tartottak magasba üdvözlő transzparenseket, hangszórókból játszották le a kínai himnuszt és hangosan éljeneztek, amikor megjelent Hszi Csing--pin konvoja, Hendrey Tibor hiába próbált egy tibeti zászlót magasba tartani 200 méterrel a kínai elnök konvojtól, a rendőrök megakadályozták. Máshol is próbálták felmutatni a tibeti zászlót tüntetők, ez egyszer sem sikerült. Évtizedes hagyománya van annak, hogy a rendőrség a kínai delegációk látóterébe eső tiltakozó feliratokat, zászlókat akkor is eltávolítja, ha erről később a bíróság következetesen kimondja, hogy jogsértő volt.

A magyar rendőrség hozzáállásáról és a tibeti helyzetről a Tibetet Segítő Társaság Sambhala Tibet Központ alapítójával a Városháza Parkban felállított sátorban beszélgettünk, ahol az elnöki látogatás egész ideje alatt az utcán tiltakoznak Tibet megszállása ellen.

– Itt állunk a Városháza parkban, jó messze minden olyan helytől, ahol megfordulhat a kínai elnök. Gondolom, hogy csak ide kaptak engedélyt ezek szerint. Hova szerettek volna kitelepülni eredetileg?

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!