Tóth László korábban „fehérgalléros bűnözőknek” nevezte az orovosokat, agresszív fellépésével megfélemlítette a vezetőtársait. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki érkezik a helyére.


Az Országos Kórházi Főigazgatóság megerősítette a tényt a 24.hu-nak. Az OKFŐ szűkszavú közleményében annyit írt, hogy Dr. Tóth László főigazgató vezetői megbízása saját kérésére megszűnt.

A lemondásnak több előzménye is volt: néhány héttel ezelőtt a Népszava arról írt, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartja az új főigazgató vezetési stílusát.

A lap forrásai szerint az új vezetőnek már a munkába állása után nem sokkal, március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.” Volt aki úgy ítélte meg:

Az is kiderült, hogy több szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, ezért az érintettek távoztak az intézményből. Emiatt viszont kevesebb műtétet tudtak elvégezni.

A főorvosi kar május 25-én rendkívüli főorvosi értekezletre hívta az új főigazgatót, ahol végül bizalmi szavazáson a főorvosok többsége az igazgató ellen szavazott.

Az ügyben a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) vizsgálatot folytatott, amelynek eredményeként változtatási javaslatokat fogalmaztak meg a Péterfy Sándor utcai kórház működésével kapcsolatban – írta szombaton Facebook-oldalán a kórházi főigazgatóság.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!