Közös videót készítettek az ellenzéki pártok a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.
Ebben Jakab Péter, a Jobbik nemrégiben megválasztott elnöke Orbán Viktornak is üzent:
„Nincs rajtunk sem vörös mellény, sem nyilas gatya. Egy valami van rajtunk, miniszterelnök úr, nemzetiszínű kokárda.”
Hozzátette, jó volna, ha ma Magyarországon nem a koronavírus, hanem a szabadságvágy söpörne végig.
Hadházy Ákos független képviselő az MTVA székháza elől jelentkezett be. Ő kiemelte, a márciusi ifjak annak idején követeléseik kinyomtatása céljából a Landerer Nyomdába mentek, ami akkor a médiának felelt meg. Kiemelte, ma is csak a propaganda elleni harccal, tettekkel lehet legyőzni a korrupt rendszert.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke rövid üzenetében elmondta:
ma is korszakváltó, demokratikus és köztársaságpárti kormányra volna szükség csakúgy, mint Szemere Bertalan miniszterelnöksége idején.
Cseh Katalin momentumos EP-képviselő a fiatalokat emelte ki, akik 1848-ban nem fogadták el, hogy a világ csak úgy működhet, ahogyan a hatalmasok kitalálták. Akkor egy maroknyi fiatal tenni tudott a szabadságért, a politikus erre buzdított most is.
Bősz Anett megemlítette az esetet, amikor egy kormányzati ember egy koronavírusról szóló sajtótájékoztatón egyszerűen kivette a mikrofont a kérdezni akaró újságíró kezéből.
Szerinte ez is bizonyítja, hogy az 1848-as 12 pont több követelése aktuális 2020 Magyarországában is.
Gyurcsány Ferenc a Dk elnöke kiemelte:
annak ellenére, hogy most nem tudnak közös színpadon állni, az ellenzék erői egyek a legfontosabb kérdésekben, és ha egyek is tudnak maradni, győzni fognak.
Kendernay János az LMP társelnöke üzenetében a 12 ponthoz hasonló követeléseket tett: klímavédelmet, igazságosságot, emberi méltóságot, jólétet, környezetvédelmet, a „velünk élő élőlénytársak” fokozott védelmét, a termőföld értékének megóvását, egészséges élelmiszereket, az ipari beruházások korlátozását, a vízkészletek védelmét, tiszta vizet és levegőt, tiszta, zöld és megújuló energiát, a jövő generáció tiszteletét, szabad oktatást, digitális tudást, valamint független, szabad közszolgálati és közösségi médiát kért.
Szabó Tímea a Párbeszéd elnöke a tavalyi októberi választásokra utalva hozzátette, hogy
ott már elzavarták a zsarnok helytartóit, a cél, hogy 2022-ben ezt magával a zsarnokkal is megtegyék.
Ehhez szerinte közös vízió és közös cselekvés kell. A Párbeszéd részéről ez a vízió egy zöldebb és szociálisabb ország megteremtése.
Security Check Required
null