A 27. Szarajevói Filmfesztivál szervezői bejelentették az augusztus 13-án kezdődő filmünnep versenyprogramját, melybe bekerült Grosan Cristinának az NFI Inkubátor Programban készült A legjobb dolgokon bőgni kell című filmje is, így versenyben van a Szarajevó Szíve díjért. A fesztviálnak nem ez az egyetlen magyar érintettsége: a dokumentumfilmes versenyben Körösi Máté Dívák című alkotása kapott meghívást, a diplomafilmek versenyében Bíró Bálint, Szakály Réka Anna és Rudolf Olivér munkái mutatkoznak be, emellett Horvát Lili, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre rendezője meghívást kapott a nemzetközi zsűribe.


Grosan Cristina első mozifilmjében útkereső harmincasokról mesél, akik egyszerre próbálnak megfelelni saját maguknak és a környezetüknek, miközben az életük alapvető döntéseit sem képesek meghozni: úgy élnek, mintha még mindig egyetemisták lennének, közös albérletben, üres hűtővel, éjszakai bulikkal, két óra alvással, másnapokkal, és bár szeretnék máshogy csinálni, mint az előző generáció, menekülnek a döntések elől.

A kapunyitási pánik egy valós állapot, a megfelelési kényszer és az összehasonlítás mások sikereivel nagy terhet raknak az ember vállára

- nyilatkozta Grosan Cristina. Az erdélyi filmrendező a forgatókönyvet közösen jegyzi Rainer-Micsinyei Nórával, aki a film főszereplője is. Az NFI Inkubátor Programjában készült dramedyben jelentős szerepet kapott Bányai Kelemen Barna, és tíz év után visszatért a mozivászonra Hernádi Judit is.

Rövidfilmjeivel Grosan Cristina korábban számos nemzetközi fesztiválon szerepelt. A Vakáció a tengerparton című alkotását több mint egymillióan nézték meg online. Jelenleg cseh-magyar-olasz-szlovák koprodukcióban nemzetközi stábbal, Csehországban forgatja második nagyjátékfilmjét Hétköznapi kudarcok munkacímmel. A legjobb dolgokon bőgni kell meghívása nem meglepetés, hiszen Szarajevóban már 2019-ben, még filmtervként felfigyeltek a filmre a fesztivál Work in Progress nevű szakmai programjában, és a legígéretesebb alkotásként díjazták. A film végül a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában készült, Stalter Judit producer vezetésével, a hazai mozikban pedig szeptember 16-tól lesz látható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!