Tökéletes belga hasábburgonya, brutálisan gazdag hamburgerek, és kiadós boxok egy helyen.

A BelFrit márka ötlete 2003-ban született meg Belgiumban, de még abban az évben megnyílt az első budapesti üzlet is a Pólus Centerben. Ez az egység azóta is működik, sőt, mára már 12 helyen várják az éhes vendégeket, és az évek alatt összeforrt a nevük a minőséggel.

Sőt, talán a hamburgerek a valóságban még gusztusosabbak és étvágygerjesztőbbek is.

De az egyik legfontosabb termékük az eredeti, belga sült krumpli, úgyhogy mi is ezzel kezdtük a kóstolást.

Az első gondolatunk az volt, hogy egy klasszikus hasábot kóstolunk majd, aztán szembejött velünk az úgynevezett, "Dirty Fries" kategória.

Ezek a kosarak már a fotókon is annyira ínycsiklandónak tűntek, hogy úgy döntöttünk, előétel gyanánt felezünk egyet.

Hosszas tanakodás után a Cheesy Chipset választottuk, ami friss, belga hasábburgonyát, cheddar sajtszószt, jalapeno paprikát és pirított hagymát takar.

És hát valljuk be, a rengeteg feltét, és a különböző textúrák sem tesznek rosszat neki.

A burgonya kérhető csak sósan, és extra fűszerezéssel is. Mi az utóbbira szavaztunk, és ez határozottan jó döntésnek bizonyult. Még egy kis extra ízt ad neki.

A burgonya jól megágyazott a folytatásnak, de ezen a ponton már tényleg nehéz volt dönteni. Mert a burgereken túl vannak snackek, boxok, szószok és ezeknek a kombinációi.

Sokáig szemeztünk a Monster Burgerrel, ami a neve miatt túl soknak hangzott a női gyomor számára. És majdnem elcsábultunk egy Salmon Burgerre, de aztán végül inkább egy klasszikus felé fordultunk.

Azaz a hagymakarikák a burger tetején ülnek, és meg kell mondjam, ez határozottan jót is tesz a látványának.

A zöldségek frissek, a sajt úgy folyik, ahogy kell, és a szószok remekül variálhatóak.

Ha az ember menüben kéri a burgert krumplival, akkor szerintem bőven jól lehet lakni egy ilyen kombinációval.

Mi a burgerrel együtt kikértünk még egy Cheesy Box-ot is, hogy majd az lesz valamelyikünk főétele. De én a mai napig nem tudom eldönteni, hogy mi voltunk ennyire gyengék, vagy ez tényleg inkább egy kétszemélyes doboz volt.

Hasábburgonya, 4 db mozzarella rúd, 4 db chili cheddar, 4 db camembert, 1 db rántott sajt és egy választható szósz érkezett elénk egy méretes dobozban. És még egy üdítő is választhattunk mellé.

A Belfritnél nagyok a krumplik, nagyok a burgerek és nagyok a boxok is, de a mennyiség nem megy a minőség rovására, és ez manapság sajnos elég ritka kombináció.

Simán felveszik a versenyt a kézműves hamburgerezőkkel, miközben minden egységükben ugyanazt a megszokott menüt kapjuk.

És a menü jóval hosszabb annál, mint amibe mi most bele tudtunk kóstolni.

Mi a GOBUDA Mallban jártunk, de a BelFrit 12 étterme közül bármelyiket választhatjátok, a kínálat mindenhol ugyanaz.

Ha pedig nincs kedvetek kimozdulni, rendeljétek házhoz a kedvenc burgereteket vagy sült krumplitokat a Wolt vagy a Foodora felületén!

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!