Az ellenzéki pártok kezdeményezték az ülésnapot, ahol az akkumulátorgyárakról is beszéltek volna. 135 hiányzó biztosan lesz.


Kövér László eleget tett a szabályoknak, összehívta a rendkívüli parlamenti ülést jövő hét hétfőre – írta meg a Blikk. A napirendi pontok között szerepel Svédország NATO-csatlakozási kérelmének megtárgyalása és az akkugyárak ellenőrzésének kérdése is.

A rendkívüli parlamenti ülésnapot az ellenzék pártjai (a Mi Hazánk nélkül) kezdeményezték azért, hogy az Országgyűlés mihamarabb megszavazhassa a svéd NATO-kérdést. Az MSZP kezdeményezéséhez a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői is csatlakoztak, így a házelnöknek kötelezően ki kellett írnia a rendkívüli ülést.

Kövér László ezt meg is tette, de gyakorlatilag biztossá vált, hogy nem lesz értelme az ülésnek, ugyanis kiderült:

Azt, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés rendkívüli ülésén, a Fidesz-frakció sajtóosztálya erősítette meg az atv.hunak, hozzátéve: a zárószavazással megvárják a két miniszterelnök találkozóját.

Korábban Szijjártó Péter külügyminiszter is kijelentette: nem lát okot arra, hogy rendkívüli parlamenti ülésnapot vitassák meg a svéd NATO-csatlakozás kérdését, mert hamarosan úgyis elkezdődik az Országgyűlés rendes ülésszaka.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!