A dél-koreai hadsereg vezérkara és a védelmi minisztérium korában közölte: Észak-Korea ismét két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki szerdán, de - mint hozzátette - nem ugyanolyat, mint hat nappal ezelőtt.


António Guterres ENSZ-főtitkár meggyőződése szerint az újabb rakétakilövések újabb emlékeztetői annak, hogy mennyire fontos a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről szóló tárgyalások újraindítása

- közölte újságírókkal az ENSZ-főtitkár szóvivője, Stéphane Dujarric.

A két rakétát helyi idő szerint reggel öt és hat óra között lőtték ki 21 perces különbséggel az északkeleti parton fekvő Vonszan közeléből. Mindkét rakéta mintegy 250 kilométert tett meg közel 30 kilométeres magasságban repülve. A fegyvereket mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki.

Észak-Korea múlt csütörtökön lőtt fel két rövid hatósugarú rakétát az ország keleti partvidékén lévő Vonszan város térségéből. A dél-koreai hadsereg vezérkara szerint az első rakéta 430 kilométert, a második 690 kilométert tett meg mintegy 50 kilométeres magasságban. Szakértők szerint a második rakéta új típusú lehetett. Ezeket a fegyvereket is mozgatható rakétaindító-állásról lőtték ki.

Egy nappal később a KCNA észak-koreai állami hírügynökség közölte, hogy a Kim Dzsong Un által figyelemmel kísért "új típusú taktikai irányított fegyver" indítása figyelmeztetés volt Dél-Koreának, hogy hagyjon fel a csúcstechnológiájú fegyverzet importjával és az Egyesült Államokkal közös hadgyakorlataival.

Nincs más választásunk, mint hogy szupererős fegyverrendszereket fejlesszünk, elejét véve a nemzetbiztonságunkat délről fenyegető potenciális és közvetlen veszélyeknek

- idézte a KCNA Kim Dzsong Unt.

A múlt heti volt Phenjan első rakétakísérlete azóta, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un június végén váratlanul harmadszor is találkozott egymással, ezúttal Panmindzsonban, a két Koreát immár 66 éve elválasztó demilitarizált övezetben. A találkozóra azért volt szükség, mert Trump és Kim februári vietnami találkozója után a két fél között megrekedtek a Koreai-félsziget atommentesítését célzó tárgyalások.

Észak-Korea legutóbb májusban hajtott végre a múlt csütörtökihez és a szerdaihoz hasonló rakétakísérletet.

Kiemelt kép: Jung Yeon-je / AFP / Europress


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!