Egyre több brit videotelefonon vesz végső búcsút a koronavírussal fertőzött, végstádiumú szeretteitől, mert a kórházakban látogatási tilalmat rendeltek el a járvány lassításának érdekében, írja a Guardian.

A lap beszámolója szerint nem egyedi esetekről van szó, hanem országszerte elterjedt a jelenség.

Példaként említik, hogy kedden reggel egy London dél-keleti részén található kórházban lekapcsoltak egy pácienst a lélegeztetőgépről, de mivel a férfi felesége és két gyereke nem lehetett ott vele, halála pillanatait élőben követték végig az interneten, miután abba beleegyezett a személyzet és az intézmény vezetősége is.

Bár a nőnek felajánlották, hogy menjen be a kórházba haldokló férjéhez, ő nem élt a lehetőséggel, mert gyermekei nem tarthattak vele és nem akarta kockáztatni saját egészségét sem.

Az egyik neve elhallgatását kérő kórházi dolgozó azt mondta, ez a legkevesebb, amit a hozzátartozókért megtehetnek ebben a krízishelyzetben. Bár nem mindenki lenne képes megtenni ezt, mindenkinek felajánlják, hogy a fájdalmukat enyhíthessék. Tudják azt is, hogy rengetegszer fog ez még előfordulni az elkövetkező időszakban.

Az Egyesült Királyságban eddig 8277 koronavírusos esetet diagnosztizáltak, eddig 433-an veszítették életüket a betegségben.

A kórházban vetett véget életének egy koronavírusos betegeket ápoló londoni nővér

A húszas éveiben járó ápoló az intenzív osztályon dolgozott.

Kiemelt kép: Oli SCARFF / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!