Miután kedden a Ryanair egyik repülőjárata közel hat órán keresztül vesztegelt a ferihegyi repülőtéren, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és György István területi közigazgatásért felelős államtitkár fogyasztóvédelmi vizsgálatra utasította Budapest Főváros Kormányhivatalát annak tisztázása érdekében, hogy az eset kezelése során a Ryanair eleget tett-e jogszabályi kötelezettségeinek.


A gép Gran Canariára tartott volna és ugyan minden utas időben beszállt, a gép túlsúlyra hivatkozva nem szállt fel. A fennakadást az okozta, hogy a gép túlsúlyos volt, és a reptéren gurulgatva akartak elégetni üzemanyagot, hogy súlytól szabaduljanak meg. Az utasok, akiket nem engedtek leszállni, felháborodtak, és miután a repülő a reptéren való többórás vesztegelés után visszagurult kiinduló pozíciójába, az utaskísérők még rendőrt is hívtak rájuk.

A Miniszterelnökség kedden azt írta:

Felháborítónak tartjuk, ahogyan a légitársaság kezelte a felmerült problémát. Az utasoknak joguk van a tájékoztatáshoz, a légitársaságtól pedig elvárható, hogy mindent megtegyenek a kényelmetlenségek csökkentése érdekében.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!