Órákat késett egy Wizz Air-járat indulása a Liszt Ferenc Repülőtéren, miután egy utas feltételezhetően eltette egy poggyászellenőr pénztárcáját. Erről az Index egyik olvasója számolt be.

A Budapestről Tel-Avivba közlekedő repülőnek reggel 6 óra 5 perckor kellett volna felszállnia, de mivel a beszállókapunál lévő poggyászellenőr jelezte, hogy eltűnt a pénztárcája, nem indulhatott el.

Az Index olvasója szerint

hirdetés

egy 9 fős gyerekcsapattal utazó felnőtt (szerinte tanár) tette el "véletlenül" a pénztárcát az egyik gyerek táskájába. Információi szerint tárcában 50 euró (kb. 16 700 forint) és 15 ezer forint volt.

Az informátor úgy tudja, hogy a gyerekek egy versenyre indultak. Előbb a tanárt és a gyerekét szállították le a repülőről, majd több embert is,

végül 9 óra előtt pedig az egész gépet kiürítették, mert lejárt a személyzet munkaideje.

A Wizz Air szóvivője, Radó András az Indexnek azt mondta, miután a poggyászőr jelezte a pénztárcája eltűnését, a légitársaság szabályzatának megfelelően kihívták a rendőrséget, amely kivonult a helyszínre, a repülőgépen azonosította a tolvajt, és megtalálta a pénztárcát. A feltételezett elkövetőt a hatóságok további kihallgatás céljából leszállították a repülőgép fedélzetéről.

Azt is közölte, hogy

mivel a járaton szolgálatot teljesítő személyzet a történtek miatt kifutott a szolgálati idejéből, új személyzetet kellett behívni, ami tovább késlelteti az indulást.

Az utasoknak a repülőtéren kell várakozniuk, addig a Wizz Air gondoskodik az ellátásukról.