Steven Semmens nemcsak a hatóságok, de a drogkartellek haragját is kivívta. Utóbbiak azzal fenyegették meg, hogy élve megnyúzzák.


Kábítószer-kereskedelem miatt 13 és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a brit férfit, aki kokaint szippantott fel Pablo Escobar sírjáról, és megfogadta, hogy "soha többé nem tér vissza" Kolumbiába, miután feldühítette a helyi kartelleket - írja a Mirror.

2018-ban a dél-amerikai országba tett utazása során Steven Semmens-t lefilmezték, amint kokaint borít Escobar sírkövére, majd felszívja azt. Azt mondta, hogy egy 200 fontos fogadásból hajtotta végre a mutatványt, és nem gondolta volna, hogy a dolgok ennyire elfajulnak. A Facebookon élőben közvetített felvétel ugyanis gyorsan eljutott a hatóságokhoz és a kartellekhez is.

- nyilatkozta 2018-ban. Magát a videót itt lehet megnézni.

Ügyvédje azt mondta, hogy Semmens egy nagyon naiv ember, aki fantáziavilágban él, a drogkereskedelemből pedig alig származott haszna - írja a Daily Star. A fogadás után leborotválta a haját, és próbált elbújni, de végül a rendőrök megtalálták és kiadták az Egyesült Királyságnak és kitiltották Kolumbiából, amivel igazából szerencsésen járt.

A swansea-i koronabíróságon most Semmenst és négy másik bűntársát összesen több mint 52 év börtönbüntetésre ítélték, mivel nagy mennyiségben akartak kokaint becsempészni Wales-be. Semmens feladata az volt, hogy kokaint szerezzen Kolumbiában, illetve felvételt készítsen a drogról, amit aztán egy másik társa megmutathat a potenciális vevőknek. A bíróság szerint viszont végül egy grammot sem sikerült behozniuk az országba.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!