A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a negyeddöntőbe a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, miután szombaton nagyon simán verte Új-Zélandot. A legjobb nyolc között majd Olaszország következik.


A magyar csapat Dél-Korea 64-0-s kiütésével kezdte a vébét, majd Kanadát már szűken verte - az észak-amerikaiak most a hollandokat izzasztották meg -, míg a csoport első helyéről döntő összecsapáson kikapott Oroszországtól. Így játszani kellett a negyeddöntőért, bár az Új-Zéland elleni már előzetesen is inkább egy edzőmeccsnek ígérkezett, nagy azért a különbség a két válogatott ereje között.

És nem is kellett túl sokat izgulni, 3-0-val indított Magyarország, amely fokozatosan növelte előnyét, két negyed után már 8-3 volt ide. A 19. percre értük el a tíz gólt (10-3), tényleg csak annyi volt a kérdés, hogy mekkora arányú lesz a magyar győzelem. Az utolsó negyedre Magyari Anda váltotta a kapuban Gangl Edinát, és két gólt ugyan kapott, de még tovább nőtt a különbség, 17-6-ra nyertünk.

A négygólos Keszthelyi Rita volt a legeredményesebb játékosunk, de összesen kielnc magyar pólós talált be a kapuba.

Pont annyit adott ki magából a magyar válogatott, amennyi ezen a mérkőzésen kellett, az olaszok ellen viszont ennél majd biztosan több kell. Magyar idő szerint hétfőn 11.30-tól lesz majd az a találkozó.

Eredmény - női vízilabda-világbajnokság, a negyeddöntőe jutásért

Magyarország - Új-Zéland 17-6 (4-2, 4-1, 4-1, 5-2)

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!