Alapelvnek gondolnánk, hogy egy menyasszony a szoros barátságot tartja szem előtt, amikor eldönti, kit kér fel koszorúslánynak. És igazi megtiszteltetésnek számít egy felkérés, hiszen mégiscsak élete nagy napját osztja meg velük a menyasszony.

De nem egy amerikai nő, aki egészen más kritérium alapján döntötte el, kit kérjen fel koszorúslánynak. Nála nem a barátság számított, csak a külső. A célja csak annyi volt, hogy mindannyian csúnyábbak legyenek, mint ő.

Seggfejnek nevezték a menyasszonyt, a koszorúslánynak tett követelése miatt

Egy héttel az esküvő előtt ment oda hozzá a kéréssel. A lány belement, de sokan szörnyűnek találták.

Az is csúnya, ahogy ez kiderült. A Redditen megjelent történetet az egyik koszorúslány, a menyasszony egyik közeli barátja osztotta meg. A nő elmondta, május végére mellnagyobbító műtétre van előjegyezve, amire már régóta vágyott, de csak most jött össze rá a pénz, és csak most lett rá szabad ideje.

Ekkor azonban jött a menyasszony, egy meglepő kéréssel: azt akarta, hogy halassza el a beavatkozást a szeptemberi esküvő utánra. Majd jött az arculcsapás, amikor elmondta, miért tette ezt a kérést. Ekkor derült ki, hogy ő akar lenni a legszebb az esküvőn, és attól tartott, hogy a barátnője az új melleivel el fogja terelni a figyelmet róla.

A koszorúslány ekkor értette meg, azért választotta őt barátnője, mert úgy gondolta, csúnyább mint ő, és csak ezért lehetett koszorúslány az esküvőn. A nő elmondta, egyik közös barátnőjük "egy igazi bombázó", és őt nem is választotta ki a megtisztelő szerepre a menyasszony. Cserébe koszorúslány lehetett a vőlegény két lánytestvére, akiket a menyasszony a hátuk mögött lesajnálóan csak "bálnának" nevez.

A nő hozzátette, nem volt hajlandó elhalasztani a műtétet, de azt nem tudni, hogy az esküvőn ezek után ott lehet-e.

A vegán menyasszony kitiltotta húsevő rokonait az esküvőről, mert "gyilkosok"

Aztán nem értette, hogy miért nem akarja megérteni senki, hogy miért tette. Még a vegánok sem.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!