A héten bíróság elé áll Kevin Spacey, miután négyrendbeli szexuális zaklatás és egyrendbeli szexuális kényszerítéssel vádolták meg. A színész első tárgyalása csütörtökön lesz Londonban - írja a BBC.

A vádak szerint Spacey 2005 nyarán Londonban szexuálisan zaklatott egy férfit, majd egy másikat három évvel később, ugyancsak Londonban. Ez utóbbi áldozatot - írja a vádirat - Spacey behatolásos szexuális tevékenységre is kényszerítette, annak beleegyezése nélkül. A negyedik molesztálásos eset 2013 áprilisában történt, Gloucestershire-ben.

Spacey-t először 2017 őszén Anthony Rapp amerikai színész vádolta meg szexuális zaklatással. A férfi arról beszélt, hogy 1986-ban, amikor 14 éves volt, Spacey meghívta magához egy partira, majd amikor a vendégek már elment, az ágyra fektette, ráfeküdt és fogdosni kezdte, de a fiatal ki tudott mászni alóla.

A vádak miatt a színészt kitették a House of Cards című sorozatból is. Nemrég azonban kiderült, főgonoszt játszik majd a tatárjárásról szóló, 1,26 milliárd forinttal támogatott magyar filmben, az 1242 - A Nyugat kapujában címmel készülő akció-drámában.

Kapcsolódó

Kevin Spacey főgonosz, Christopher Lambert agg lovag lehet a tatárjárásról szóló magyar filmben

Az akciójelenetekért pedig a Bond- és Mission Impossible-filmekben is közreműködő szakember felel majd.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!