Tavaly decemberben emeltek vádat Kevin Spacey ellen egy 2016-ban történt zaklatási üggyel kapcsolatban, miszerint az akkor 59 éves színész leitatott és megfogdosott egy 18 éves fiút, akivel egy étteremben találkozott. A vádló szerint szóba elegyedtek, iszogattak, majd egy ponton Spacey fogdosni kezdte a fiú nemi szervét, melyről utóbbi azt állította, videófelvétele is van, melyet snapchaten el is küldött a barátnőjének, akivel az este folyamán több üzenetet is váltott sms-ben. A hely egyik pincére akkor azt állította, Spacey és a vádló valóban ott voltak a helyen, de zaklatást nem látott. Egy másik vendég is ugyanezt vallotta, hogy szintén nem látott zaklatást, de elmondása szerint a vádló sápadtnak és ijedtnek tűnt.

A fél internet Kevin Spacey videóját próbálja megfejteni, ön szerint mi lehet ez?

Frank Underwoodként beszél a rejtélyes videóban, de nem tudni, pontosan miről.

A CNN most azt írja, hogy ejthetik a vádat Spacey ellen, mivel vádlója adatokat törölhetett a telefonjáról, mely az egyik fő bizonyítéknak számít az ügyben. A színész védőügyvédje szerint a vád által bemutatott sms-beszélgetés nem teljes, így át akarták nézni a telefont, de az állítólag eltűnt azóta. A vádló vallomása szerint semmit nem törölt az eset óta a telefonjáról, szerinte meghibásodhatott a készülék. A vádló édesanyja viszont, vallomása szerint, átnézte fia mobilját, mielőtt a rendőrök kezébe került volna és törölt néhány, alkoholfogyasztást ábrázoló fotót róla, azonban az ügy szempontjából fontos képeket nem.

Mivel az adatok törlése bűncselekménynek minősülhet az amerikai alkotmány egyik kiegészítése szerint, mely azt mondja ki, hogy senki sem köteles semmilyen ügyben saját maga ellen vallani, a teljes vád megdőlhet és ejthetik az ügyet.

Kiemelt kép: POOL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!