Több rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal a harmincas éveiben járó budapesti férfival szemben, aki internetes csalásokkal egészítette ki a jövedelmét.


A férfi 2019 áprilisától kezdődően 2020 decemberéig rendszeresen kínált eladásra olyan márkás sportruházati termékeket, könyveket és szépészeti eszközöket az internetes közösségi, illetve hirdetési oldalakon, amikre nagy volt a kereslet.

A férfi több árut rendben megküldött vevőinek, azonban amikor rájött, hogy a megfelelő hirdetésekkel milyen könnyen tud pénzt szerezni, olyan árukat is elkezdett hirdetni, amelyekkel valójában nem rendelkezett.

A férfi arra specializálódott, hogy olyan kisebb összegekkel ejti tévedésbe az embereket, amiknek az elvesztése miatt nem feltétlenül fordulnak a nyomozó hatósághoz, ezért a bűncselekmények sértettjeit több esetben is a marcali rendőröknek kellett felkutatniuk.

Az elkövető 51 embert vert át, akiktől 5 és 34 ezer forint közötti összegeket csalt ki úgy, hogy a nem létező áruk ellenértékét előre átutaltatta valamelyik általa használt bankszámlára, majd a vevők számára elérhetetlenné vált.

Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett fogházat kért a csalóra azzal, hogy rendeljenek ki mellé pártfogót.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!