Többszáz embert vert át a legismertebb közösségi oldalon egy kiskunhalasi nő és férfi. Ezzel több millió forint kárt okoztak nekik. Az elkövetők tavaly ősztől álprofilok felhasználásával adtak fel hirdetéseket. Legtöbbször gyermekruhák, gyermekkönyvek és játékok eladásának látszatát próbálták kelteni.


A termékek azonban ténylegesen sosem voltak a birtokukban, azok fotóit más felhasználók által létrehozott hirdetésekből szerezték meg, fizetésként pedig csak postai előre utalást voltak hajlandóak elfogadni. A hirdetésekkel több száz felhasználót sikerült megtéveszteniük, akik a vételár elutalását követően hiába várták a megrendelt gyermekjátékokat, és könyveket. Az eladók ezt követően törölték a profiljaikat vagy letiltották őket a közösségi oldalon.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói a felderítés során azonosították a feltételezett elkövetőket, a 30 éves K. Klaudia Nórát és a 32 éves R. János Márkot.. Szerdán mindkettőjüket elfogták a lakóhelyükön és kutatást tartottak náluk, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket többrendbeli csalás és személyes adattal visszaélés elkövetése miatt.

A kihallgatás során részben beismerő vallomást tettek. Mint kiderült, a napi megélhetésükhöz szükséges pénzt teljes egészében a folyamatos átverésekkel teremtették elő. A kihallgatások után a rendőrök gondoskodtak az őrizetbe vételükről, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A sértettek nagy számára tekintettel az átvert személyek teljes körének azonosítása, illetve a pontos kárérték meghatározása a további nyomozás feladata.

Az utóbbi években, különösen pedig az elmúlt hónapokban egyértelműen növekedett az interneten bonyolított adásvételek száma, amit a csalók is igyekeznek mindinkább kihasználni. Ha az internetes adásvételi oldalakon olyan termékekre bukkanunk, melyek különösen kedvező ára gyanakvásra adhat okot, a rendőrség azt tanácsolja, hogy minden esetben nézzenek utána az eladó korábbi értékeléseinek. Ha ezek hiánya, vagy éppen a negatív értékelések miatt kétségeink merülnek fel egy hirdetés valódiságával kapcsolatban, lehetőleg ne utaljunk előre, tűnjön bármennyire is csábítónak az ár.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!