Ma már mi is írtunk róla, hogy több százan vettek részt Karácsony Gergely sétával egybekötött beszélgetésén, amin elsősorban a fővárost sújtó, Budapest-adónak elkeresztelt pénzelvonás miatt tiltakoztak.

A főpolgármester most a Facebookon is beszámolt az eseményről. Mint írja,

„bár szűkebb körű találkozóra készültünk, nagy tömeg lett belőle”.

Hozzáteszi, „együtt kiálltunk a fővárosiakat megsarcoló kormányzati elvonások, azaz a Budapest-adó ellen. Valami elkezdődött!”

hirdetés

Videójában beszélt arról is, hogy Budapest büszke város, amit ma megmutatott az is, hogy nem akar az „ország fejőstehene” lenni, és felemeli a szavát a Budapest-adó ellen.

Szerinte a fővárost a kormány a költségvetés nettó befizetőjévé akarja tenni. Hozzáteszi, az is gond, hogy nem tudni, ez a pénz aztán „hova és kiknek a zsebébe vándorol”.

Karácsony Gergely az általa is készített "Stop Budapest-adó"-graffitivel jól láthatóan, „oda fel a várba” üzente, a budapestiek nem fogadják el, hogy - ahogy fogalmazott - kétszer adóztassák meg őket.

Videója végén a városvezető megköszönte azoknak, akik részt vettek az eseményen, és elmondta: fontos, hogy a fővárosiak megmutassák erejüket.



hirdetés