"Bár szűkebb körű találkozóra készültünk, nagy tömeg lett belőle. (…) Együtt kiálltunk a fővárosiakat megsarcoló kormányzati elvonások, azaz a Budapest-adó ellen. Valami elkezdődött" - írta Karácsony Gergely azután, hogy több százan vettek részt vasárnap délelőtt a pesti alsórakparton azon a sétán, amelyet a főpolgármester hirdetett meg szimpatizánsainak, hogy így tiltakozzanak a fővárost sújtó kormányzati elvonások ellen.


Szombaton a Hírhugó nevű MSZP-közeli propagandaoldal számolt be arról, hogy Karácsony Gergelytüntetést szervez vasárnapra, ám kiderült, hogy a felhívást csak azok kapták meg chatüzenetben, akik korábban feliratkoztak a főpolgármester oldalán, és nem szervezett tüntetésről van szó, csak egy politikai akcióról, így nem volt színpad és nem tartottak nagyobb beszédeket sem, csak a főpolgármester szólt néhány szót az egybegyűltekhez.

Karácsony az utóbbi napokban többször beszélt arról: harminc év óta először fordul elő, hogy a főváros nettó befizetőjévé válik az államkasszának, vagyis nem az állam finanszírozza Budapestet, hanem Budapest az államot. A vasárnap a Facebookra feltöltött videójában a főpolgármester azt mondta, fontos, hogy a főváros "megmutassa, nem vagyunk az ország fejőstehene", és felemeli a szavát a Budapest-adó ellen.

Bár szűkebb körű találkozóra készültünk, nagy tömeg lett belőle. Köszönöm mindenkinek a részvételt és a támogatást, hogy…

Közzétette: Karácsony Gergely - 2020. június 21., vasárnap

A résztvevők a Stop Budapest-adó feliratot festették fel az aszfaltra a rakparton, Karácsony elmondása szerint azért, hogy a budai Várból is lássák.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!