Kanye West bejelentette, hogy a zenés, rendszerint celebekkel teli miséjét Houstonba viszi az ottani óriástemplomba, amit az emberek nem vettek jó néven, írja a DailyMail. A templom lelkipásztora ugyanis az a Joel Olsteen, aki amolyan gazdag tévés prédikátor, és azzal vált ismerté, hogy


a Harvey hurrikán idején nem akart beengedni evakuált túlélőket a nagyjából 70 ezer embert befogadni képes óriástemplomába, amiben 16 ezer ülőhely van. Emellett egy 10 milliós kastélya, 40 milliós vagyona, meg egy magángépe is van, szóval emellett se túl pozitív a reputációja, kritikusa amolyan vallásból meggazdagodott sarlatánnak tartják.

West reakcióként a dolog negatív visszhangjára úgy döntött, az első 45 ezer jegy ingyen lesz az érdeklődőknek. Ami még úgy is potenciálisan több, mint 20 ezer pénzért eladott jegy lesz, hogy egy 120 fős kórussal lép fel, ráadásul az ingyen jegy csak a zenés miséjére szól. A nap folyamán korábban lesz egy másik mise is, amin majd a hit felé vezető útjáról fog mesélni 15-20 percen keresztül. Szóval ettől se lett sokkal pozitívabb visszhangja a dolognak.

Kiemelt kép: Robin Marchant/Getty Images, Ralph Lauren


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!