John Legend elárulta, hogy az eltérő politikai véleményük miatt szakadt meg a köztük lévő évtizedes kapcsolat Kanye Westtel. A rapper pár éve Donald Trump támogatója lett, 2020-ban pedig bejelentette, hogy ő is indul az amerikai elnökválasztáson.

Már nem vagyunk olyan jó barátok, mint régen. Őszintén szólva, szerintem ennek az az oka, hogy nyilvánosan kifejtettük egyet nem értésünket a jelöltségével, illetve azzal kapcsolatban, hogy Trumpot támogatja. Azt hiszem, ez már túl sok volt ahhoz, hogy fenntartsuk a barátságunkat

- fogalmazott Legend, aki feleségével, Chrissy Teigennel együtt Trump leghangosabb kritikusai közé tartozik. A legutóbbi választások alkalmával Joe Biden és Kamala Harris mellett kampányoltak.

Zavarta, hogy nem támogattam indulását az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjáért - érthető okokból. Ezzel nem voltam egyedül, de ettől ő még nem volt túl boldog miatta. Körülbelül azóta nem állunk olyan közel egymáshoz.

Nemrég derült ki, hogy Legend és neje ismét babát várnak.

Kapcsolódó

Közel két évvel a vetélése után újra babát vár Chrissy Teigen

Bejelenteni is alig merte, annyira aggódik a kicsiért.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!