Kanye Westről gondoljon az ember bármit, az tagadhatatlan, hogy mindig gondol az elesettekre és a bajbajutottakra, akárcsak Jézus. A Fast Company innovációs fesztiválján mondott beszédet, ahol jelezte, ha kell, súlyos áldozatokat is hoz értük, feláldozva a nevét azért, hogy segítse a rászorulókat, számol be róla a People.


Amikor az emberek azt mondják, hogy nem illik magad milliárdosnak hívni, akkor én azt mondom, hogy hivatalosan megváltoztatom a nevemet Christian Genius Billionaire Kanye Westre egy évre, amíg meg nem értitek, hogy mit is jelent pontosan. Rajta lesz az igazolványaimon.

Bátor tettével kiáll azokért, akiket folyamatosan támadások érnek a munkásosztály részéről, hogy vagyont halmoznak, kevés adót fizetnek, és óriási a felelősségük a klímaváltozásban és az egyre növekvő gazdasági egyenlőtlenségekben. De szerencsére itt van Kanye West nekik, hogy megvédje a reputációjukat, a legjobb ember erre, hisz a legtöbb ember pozitív példaként gondol rá mindig mindenben. Kérdés, hogy képes lesz-e megváltoztatni a Bibliát, amiben ez szerepel:

Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.

Talán majd elnökként. Ugyanis természetesen továbbra is teljesen komolyan gondolja, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztásokon. Amikor ezt megerősítette, a közönség nevetni kezdett valamiért, nem véve elég komolyan a fenyegetést.

Amikor majd elindulok elnöknek 2024-ben… mit nevettek?

Ezután pedig a milliárdosok mellett egy másik csoportot is biztosított támogatásáról, a híres embereket, akiknek nincsenek milliós platformjaik, ahol elmondhatják, mit is gondolnak bármiről, és pont olyan rossz a helyzetük, mint azoknak, akik börtönben vannak.

Azt mondják, hogy Kanye őrült. Minden harmadik afro-amerikai börtönben van, és a hírességek is börtönben vannak, mert nem mondhatnak semmit, annyira félnek.

Kiemelt kép: Gotham/GC Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!