Szalay-Bobrovniczky Kristóf Tusványoson elmondta: csúcstechnológiás, izraeli technológián alapuló német-izraeli koprodukcióban gyártott eszköz, az úgynevezett cirkáló rakéták beszerzéséről döntöttek.


Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét - jelentette be pénteken Tusnádfürdőn a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor A békéhez erő kell! - NATO-csúcs után című pódiumbeszélgetésén arról számolt be, hogy lendületesen halad a magyar haderőfejlesztés, ezen belül az eszközfejlesztés. Kifejtette: a magyar haderő teljes átfegyverzéséről lehet beszélni, az elmúlt 6-8 évben beindult folyamat eredményeképpen az elavult szovjet technológia maradékát cserélik le újra.

A magyar haderőfejlesztés európai, azon belül is német-francia irányultságot vett. 2021-ben az Egyesült Államokat megelőzve Magyarország volt a német hadiipar legfőbb vásárlója, tavaly pedig - mintegy egymilliárd euróval - a második legnagyobb Ukrajna után - részletezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A tárcavezető a közmédiának elmondta: Magyarország a Rheinmetall - UVision konglomerátummal vásárol nagyon modern, nagy pontosságú csapásmérő képességgel rendelkező, célpont híján visszavonható drónokat.

"De a haderőfejlesztés egyéb aspektusai is folyatódnak, területvédelmi komponenssel egészítjük ki a hivatásos haderőt, így nemcsak a támaszpontszerűen jelen lévő high-tech eszközökkel felszerelt hivatásos katonák fogják az országot védeni, hanem az országban kapillárisszerűen, minden egyes járásban jelen lévő tartalékosokkal (.) a háttérobjektumok védelmével foglalkozó komponens is létrejön" - közölte a honvédelmi miniszter.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!